A gerenda

Szeretem a gimnasztikát végző személyeket nézni. Számomra hihetetlen az amit véghez tudnak vinni. Mekkora pontosság, odafigyelés, türelem és erő kell ahhoz, hogy a gerendára essen vissza valaki…. Nem fogom sohasem megérteni…

A városunkban már második éve működik az egészségügyi misszió. Eddig csak előadásokat tartottunk, de nagy vágyunk volt, hogy főzőtanfolyamot kezdjünk. Itt az emberek közvetlenül tudnak beszélgeni, ismerkedni, barátságok alakítani, ami nagyon fontos ahhoz, hogy egy nap el tudjuk őket hívni a gyülekezetünkbe. Azonban, a főzőzanfolyam sehogy sem akart összejönni. Olyan volt ez, mint mikor a gimnasztikázó elkezdi gyakolorni az ugrásokat, és a gerenda mellé esik… Hol? Mikor? Kivel? Mivel? És még nagyon sok kérdésre nem tudtuk a választ.

A nyáron eldöntöttük, hogy ősztől megpróbálkozunk a lehetetlennel. Még mindig nem volt válaszunk egy kérdésre sem, de úgy gondoltuk belevágunk. A barátnőm és én mentünk el abba a terembe, ahol tartjuk az egészségügyi előadásokat, hogy elmondjuk mit szeretnénk, milyen késéreink vannak, és hátha tudnak valamit ajánlani, valahogy segíteni. Igazaból az a terem ahol az előadások vannak nem alkalmas ilyesmire, de hátha a vezetőség okosabb mint mi…

Csak a titkárnőt találtuk az irodában. Azonban mivel jó ismerősök vagyunk, behívott minket, es megkérdezte miben tud segíteni. Ekkor mi elkezdtük először csak elmondani, hogy mit szeretnénk csinálni, azonban már a második mondat után félbeszakított.

“Igen, tudom – mondta – főzőtanfolyamot szeretnétek indítani. Hát ez csodálatos! Mindazt, amit az előadásokon hallunk, most gyakorlatban is megnézhetjük. Ez a lényege az egész munkátoknak! Én leszek az első, aki minden egyes alkalomkor az első sorban fogok ülni!”

A titkárnő lelkesedése egy lökés volt a számunkra. Mintha valaki azt mondta volna: “Csak bátran előre! Mondjátok el hogy mire van szükségetek. Minden rendben lesz.”

Mikor részletesen elmondtuk, hogy mi mindenre van szükségünk, és hogy nem tudjuk, egy ilyen rendezvényt hogy tudnánk a teremben megtartani, ahol az előadások különben mennek, a titkárnő a következőt mondta:
“Miért nem használjátok az előcsarnokban található bárpultot? Nem üzemeltetjük, teljesen szabad. Van víz, van áram, van főzőlap, van sőtő. Van minden amire szükségetek van.”

Mi szó nélkül maradtunk… “Van minden amire szükségetek van”. Eszünkbe sem jutott a bárpult, amely mellett annyiszor elmentünk. Úgy éreztem magam, mint mikor a gimnasztikás ugrik egyed és biztosan visszaesik a gerendára.

Képzeljétek el, hogy a gimnasztikás elmegy a versenyre, rááll a gerendára, de ahelyett, hogy elkezdené a fantasztikus mutatványait, ráfekszik a gerendára, átkarolja a gerendát és szorosan fogva végigmászik rajta, majd feláll, meghajol a zsűri előtt és lemegy a színpadról. Vajon hány pontot kapna? Szerintem rögtön kidobnák a versenyből.

Pedig ugyanezt tesszük mi keresztények is. Minden héten elmegyünk a gyülekezetbe, megtartunk egy pár egészségügyi előadást és megnyutatjuk a lelkünket, hogy bekapcsolódtunk a misszómunkába, de szorosan kapaszkodunk a gerendába és nem vagyunk készek ugrani egyet, mert félünk, hogy mi van ha elesünk, ha megkaristoljuk magunkat, ha nem sikerül… Kapaszkodunk a megszokottba, kapaszkodunk abba, amiről biztosan tudjuk, hogy működik, veszélymentes, es nem vagyunk készek kockáztatni, mert nekünk így kényelmes. Most képzeljétek el, hogy egy ilyen szorosan gerendába kapaszkodó élet után megjelenünk a világmindenség Zsűrije előtt. Vajon hány pontot kapnánk?

Lehet, hogy ti már régóta működtetitek a főzőtanfolyamot és számotokra ez nem jelent problémát. De minden egyes gyülekezetben van valami ami az ugrást jelképezi: különböző műhelymunkák, énekkar, előadások, és sok más, amit megtehetnénk a körülöttünk élő emberekért, de nem tesszük, mert szorosan kapaszkodunk a gerendába, mert úgy véljük, hogy ott a biztonság. Azonban elfelejtjük, hogy az igazi Biztonság várva várja, hogy készek legyünk ugrani és Ő megadja, hogy pontosan a gerendára essünk vissza.

Előttünk még nagyon sok kérdés van. Lesznek még ugrások… Minden egyes főzőtanfolyan egy ugrás lesz. De úgy ahogy Isten megadta, hogy az első ugrás után biztonságosan a gerendára essünk vissza, megfogja adni a jövőben is.

“Van minden amire szükségetek van” – mikor Isten mondja ezt, akkor nincs mitől félni. Merj ugorni, merj új dolgot indítani, merj az emberekért dolgozni, merj Jézuról beszélni, Ő pedig megad mindent és segít biztonságosan a gerendára esni.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s